Leírás
2019-ben a Nemzeti Hauszmann Program azzal a céllal indult, hogy Magyarország kiemelkedő értékű szellemi és kulturális öröksége, a Budavári Palotanegyed újra a 19-20. század fordulóján kialakult arcát mutassa úgy, ahogy azt Hauszmann Alajos építész megálmodta. A Program keretében építették újjá a közel 1500 négyzetméteres Lovardát, amely 2021-ben multifunkcionális rendezvénytérként nyílt meg. A Magyar Királyi Lovarda eredeti, neobarokk stílusú, de szecessziós jegyeket is viselő épülete 1899 és 1901 között készült el Hauszmann tervei alapján. Az épület magyar jellegét hangsúlyozandó, előtte állították fel ifj. Vastagh György négy méter magas Lovát fékező csikós szoborkompozícióját 1901-ben. A Lovardát 1938-ig az udvartartás használta, ezután az udvarlaki őrség spanyol lovasiskolája is itt működött. Ünnepélyes lovasjátékokat, zenekari muzsikával kísért nyilvános bemutatókat tartottak benne. A második világháborúban megsérült épületet a kommunista hatalomátvétel után elbontották. Az újjáépített lovarda szerkezete követi az eredeti geometriát, de a mai előírások és az új funkciók is befolyásolták a kialakítását. A restaurálást követően a Csikós udvar névadója, a Lovát fékező csikós szobra is visszaköltözött eredeti helyére, az épület főbejárata elé.