Leírás
Középkori Aranyforintok sorozat Mária (1382-1395) aranyforintja A Mária aranyforintja elnevezésű emlékérme a Középkori magyar aranyforintok 1305-1526 gyűjtői emlékérme-sorozat harmadik része. Az arany emlékérmén hatkaréjos peremben közös magyar-Anjou címert (előoldal) és Szent László királyt (hátoldal) ábrázoló, Mária által veretett aranyérme képét láthatjuk. Mária királynő rövid uralkodása (1382-1395) alatt az apja, I.(Nagy) Lajos által veretett aranyforintok kibocsátását folytatta. Az eltérés a két uralkodó pénzein az uralkodót megnevező feliratokban található. Mária pénzein ezen kívül egy sajátos, verdejegynek minősíthető jelölés is látható: egy körben kereszt motívum.
Előlap: Az emlékérme előlapjának szélén található gyöngysor-szegélyen belül, felső köriratban a „MAGYARORSZÁG”, alsó köriratban – egymástól ponttal elválasztva – az „50 000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható. A felső és az alsó köriratot bal oldalon, középen a „2014” verési évszám, jobb oldalon, középen a „BP.” verdejel választja el. A középmezőben – hatkaréjos, gótikus díszű keretben – a Mária királynő által kibocsátott aranyforint előlapja alapján készült érmeábrázolás látható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapjának szélén található gyöngysor-szegélyen belül, felső köriratban a „MÁRIA” és az „1382-1395”, alsó köriratban az „ARANYFORINTJA” felirat olvasható. A felső és az alsó köriratot bal oldalon, középen Soltra E. Tamás tervezőművész mesterjegye, jobb oldalon, középen egy pont választja el. A középmezőben a Mária királynő által kibocsátott aranyforint hátlapjának ábrázolása látható.
Keresőszavak: