Leírás
Középkori Aranyforintok sorozat – I. Lajos (1342-1382) aranyforintja
A “Középkori magyar aranyforintok” sorozat második darabja I. Lajos aranyforintjára emlékezik. A magyar aranyforintok éremképe I. (Nagy) Lajos király uralkodása (1342–1382) idején alapvető átalakuláson ment keresztül. Az első aranypénzei még az apja, I. Károly (v. Károly Róbert) firenzei típusú aranypénzével egyeztek meg. A következő változaton az előoldalra a firenzei liliom helyett a magyar-Anjou címer került, a hátlapot továbbra is Szent János alakja díszítette. A harmadik típus hátlapjára az uralkodó által kiemelt tiszteletben részesített lovagkirály, Szent László álló alakja került, kezében legfontosabb attribútumával, a bárddal (az előoldalon maradt a címer). Az így kialakított éremkép kisebb változtatásokkal tovább élt egészen a 16. század végéig. Az MNB 2013.évi emlékérméjén Nagy Lajos érméi közül a Szent-László ábrázolású aranyveret került megörökítésre.
Előlap: Az emlékérme előlapjának szélén, köriratban a „MAGYARORSZÁG” és két oldalt ponttal elválasztva a „2013” felirat olvasható. A középmezőben – hatkaréjos, gótikus díszű keretben – egy rutapajzs ábrázolása látható, rajta egymás alatti vízszintes sorokban az „50 000” értékjelzés, a „FORINT” felirat és a „BP.” verdejel olvasható. A karéjokban és a rutapajzs felső sarkában az Anjou-ház jelképét, az Anjou-liliomot ábrázoló egy-egy díszítő motívum látható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapjának szélén, felső köriratban az „I. LAJOS 1342-1382” felirat, alsó köriratban az „ARANYFORINTJA” felirat olvasható. A felső és az alsó köriratot baloldalon, középen virágot ábrázoló díszítő motívum, jobb oldalon, középen Soltra E. Tamás tervezőművész mesterjegye választja el. A középmezőben az I. Lajos által kibocsátott aranyforint előlapja alapján készült érmeábrázolás látható. A piedfort veret a történelmi veretekkel azonos átmérőjű, egy dukát súlyú 2013. évi I. Lajos aranyforintja elnevezésű arany emlékérme négyszeres súlyú változata. Peremén „+LODOVICI ∙ DEI ∙ GRATIA ∙ REGIS ∙ UNGARIAE” („Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya”) szélfelirat olvasható.
Keresőszavak:középkor, történelem, királyok,
arany florin, aranyforint, piedfort,
vastagveret, befektetés