Leírás
1901. április 30-án mutatták be az első megrendezett jeleneteket tartalmazó magyar filmet: a Tánczot. Az azóta eltelt 120 év alatt rengeteg kiemelkedő tehetség alkotott, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmművészetet. A 2021-es év a Nemzeti Filmintézet Magyarország kezdeményezésére a magyar film születésének 120. jubileumi éve lett. Ez alkalomból a Magyar Pénzverő Zrt. és a Nemzeti Filmintézet különleges együttműködés keretein belül készítette el a forgalmi sorban található emlékérmet, tisztelegve ezzel a világhírű magyar filmművészet előtt. Az érem átmérője 42,5 mm, súlya 29 gr. Minősége: Proof. Anyaga: ezüstözött CuZn37.
Előlap: A forgalmi sorban a 2021. évi forgalmi pénzérmék mellett található emlékérem mindkét oldalát egy-egy emblematikus filmmel kapcsolatos alkotás díszíti. Az érem egyik oldalán “A táncz” című filmklasszikust idéző motívumokat láthatunk. A táncz című alkotást Zsitkovszky Béla készítette Pekár Gyula ismeretterjesztő előadásának illusztrálására, amelyet az író az Uránia Tudományos Színházban adott elő. A különböző táncokat bemutató, mára már sajnos elveszett mozgóképben a korszak nagy színészei, például Blaha Lujza, Fedák Sári, Hegedűs Gyula és Ráthonyi Ákos szerepeltek.
Hátlap:A forgalmi sorban található érem másik oldalán a Körhinta című filmet idéző motívumokat láthatunk. Fábri Zoltán rendező 1955-ben forgatta Körhinta című alkotását, amely a magyar film egyik legkiemelkedőbb, és a modern magyar filmgyártás első nagy nemzetközi sikere lett. A szerelmi történet főszerepeit Törőcsik Mari és Soós Imre alakították. A film számos pillanata legendássá vált, így a két fiatal körhintás jelenete is.
Keresőszavak:Film, forgalmi sor, BU, művészet, 2021