Leírás
A Szegedi Tudományegyetem Magyarország egyik leghíresebb felsőoktatási intézménye, 2010-től kutatóegyetem, 2013 óta kiemelt felsőoktatási intézmény. Eszmetörténeti gyökerét a Kolozsvári Egyetem 1581-es (440 évvel ezelőtti) alapítása jelenti. 1921-ben, a trianoni békekötés következtében az egyetem Szegedre költözött, ettől az időponttól számítjuk a szegedi felsőoktatás elindulását. Az egyetem tudománytörténeti jelentőségét professzori karának hazai és nemzetközi súlya adja meg. Tanárai közül kiemelkedik Szent-Györgyi Albert, akit az egyetemen végzett kutatásaiért 1937-ben Nobel-díjjal tüntettek ki. A brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listáján a legjobb magyar egyetemként rangsorolt Szegedi Tudományegyetem 13 képzési területen kínál továbbtanulási lehetőséget. Az egyetem tizenkét karán és Tanárképző Központjában az élethosszig tartó tanulás jegyében sok száz alap-, mester-, egységes, osztatlan és doktori képzéssel, felsőoktatási szakképzéssel, szakirányú továbbképzési és felnőttképzési programmal várja a tanulni vágyókat az egészségügyi szakoktól kezdve a bölcsészeti, gazdasági, jogi, természettudományi és pedagógusképzésen át az agrár,mérnöki és művészeti programokig.