Leírás
Pilinszky János (1921. november 27. – 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb, Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költője. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja. Költészetét befolyásolták lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra és katolikus hite. Lírái mellett epikai és drámai műveket is alkotott.
Első köteteiben Pilinszky a személyesség, a vágy, a szerelem, a bűnösség és a fenyegetettség világot átfogó mintázatába húzza magával olvasóit. Olyan nyelvet működtet, amely a szenvedély fájdalomközeli határain szólal meg. Később az evangéliumi esztétika kerül költészetének centrumába – az elmozdulás a jambikusan szenvedélyes, lüktető nyelvhasználattól a ragyogó reménytelenség és a nyelvi szegénység, kopárság felé egyre inkább tetten érhető. Költészete mind szűkszavúbb lett, szinte megidézve korábbi esszéjét: „nem lehet nem eleget tenni e hívásnak (»a tények mögül száműzött Isten«-nek), ha mindjárt a végleges és tökéletes elnémulás kockázata árán is”.
