Leírás
2011 első felében Magyarország első alkalommal látta el az Európai Unió (EU) egyik csúcsszervének, az Európai Unió Tanácsának a soros elnöki feladatait. A fél évig tartó magyar EU-elnökség lebonyolítása a második Orbán-kormány feladata volt. A magyar elnökség volt az első olyan elnökség, amelynek a feladatait az Európai Unió alapszerződése pontosan rögzíti. Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal egy elnöki triót alkotva elnököl az Európai Unió Tanácsában.
Előlap: Az emlékérme előlapján, felső köriratban a „MAGYAR KÖZTÁRSASÁG” felirat olvasható. Az emlékérme két szélétől párhuzamosan induló, a középmező felé haladva egymástól elváló négy vonal és – a magyar zászlót jelképező – három sáv a középmezőben elhelyezett keretet tart. A keretet a „2011” verési évszám választja ketté. A keret felső – tömör – részén, egymás alatti vízszintes sorokban a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható, az alsó részén a Magyar Köztársaság címerének ábrázolása, alatta a „BP.” verdejel látható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján az emlékérme két szélétől párhuzamosan induló, a középmező felé haladva egymástól elváló négy vonal és – a magyar zászlót jelképező – három sáv a középmezőben elhelyezett, kaput szimbolizáló keretet tart. A keret felső részén az Európai Uniót jelképező, tizenkét csillagból álló csillagkoszorú látható, közepén az „eu” betűpárral. A keret alsó részén az Országház épületének ábrázolása látható, előtérben a Dunával. Az emlékérme szélén, felső köriratban „AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK” felirat, lent, egymás alatti vízszintes sorokban a „MAGYAR”, az „ELNÖKSÉGE” és a „2011” felirat olvasható. Az emlékérme alsó szélén, középen Rónay Attila tervezőművész mesterjegye látható.
Keresőszavak:EU, történelem, ezüst, 2011