75 éves a forint proof forgalmi sor és Ikonikus szett

Tisztelt Ügyfeleink!

Két forgalmi sorról: a 2021. évi 75 éves a forint proof forgalmi sorunkról és egy igazi numizmatikai különlegességről, a 2021. évi Ikonikus szettről adunk tájékoztatást.

2021. évi 75 éves a forint proof forgalmi sor

A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank rendhagyó módon az 5 forintos forgalmi érme hatféle emlékváltozatát bocsátotta ki. A jubileumi 5 forintos érmék tematikus oldala Gyuró Mónika grafikai alkotása alapján valósult meg, akinek tervei a februárban lebonyolított közönségszavazáson bizonyultak a legnépszerűbbnek. Az érmeképek mind a hat elemén látható a Magyar Nemzeti Bank épületének egy-egy részlete, amelyek – megfelelő sorrendbe helyezve – együttesen az épület perspektivikus képét jelenítik meg. A hatféle érmekompozíció részét képezik a FORINT szó egyes betűi is, melyek egyedi betűtípusa az évfordulóra emlékezve, az 1946-ban forgalomba került forintérméken megjelent feliratok betűtípusát idézi meg. Az érmék tematikus oldalán látható még a „75 ÉVES FORINT” és a kibocsátás helyét jelölő „MAGYARORSZÁG” feliratok, valamint a kibocsátás idejére utaló „2021” évszám. Az emlékváltozatok névértékes oldala az 5 Ft-os forgalmi érmével megegyezik.

A mindössze 1750 példányban megjelent 2021. évi 75 éves a forint forgalmi sor a 2021.évi proof forgalmi érmesor mellett tartalmazza az 5 Ft-os forgalmi érme 2021.évi proof emlékváltozatait is.
A forgalmi sor 2022. február 10-én 8.00 órától megvásárolható érmeboltunkban és webáruházunkban, a megvásárolható mennyiség 1 db/ fő.
A forgalmi sor ára: bruttó 9900 Ft

 

2021. évi Ikonikus szett -75 éves a forint (Magyarország pénzérméi és válogatás a forint pénzrendszer érméiből)

Különleges forgalmi sorunk a 2021.évi proof forgalmi érmesor mellett tartalmazza az 5 Ft-os forgalmi érme 2021.évi proof emlékváltozatait, illetve egy színezüstből vert utánzat-válogatást a 75 éves pénzrendszer forgalmi érméi közül.
Az utánzat-válogatásban helyet kapott az 1946-ban kibocsátott 1 forintos, az 1950-es kibocsátású 2 filléres, az 1967-es kibocsátású 10 filléres, az 1970-es kibocsátású 2 forintos, az 1992-es kibocsátású 1 forintos, valamint a 2002-ben kibocsátott 100 forintos (Kossuth) érme utánzat változata.
A 2021. évi Ikonikus szett tervezői: Az MNB Épületének grafikája Gyúró Mónika munkája, a csomagolást Kereszthury Gábor tervezte
A proof minőségű forgalmi sorból 750 darab készült.
A forgalmi sor 2022. február 10-én 8.00 órától megvásárolható érmeboltunkban és webáruházunkban, a megvásárolható mennyiség 1 db/ fő.
Az Ikonikus szett ára: bruttó 54.900 Ft

2022-02-08